Amióta itt vagyok Mexikóban, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, korábban elképzelhetetlenül sok lehetôség merült fel a jövôt illetôen. Olyannyira sok, hogy magam is csak kapkodom a fejem, és azt sem tudom melyik ujjamba harapjak. Ha csak a fele valóra válik, nem fogok unatkozni a következô néhány évben. A Határátkelô blog kérésére összefoglalom, hogy hogyan is kezdôdött mindez, és merre tovább. Kezdjük az elején.
Úgy indultam útnak, hogy tudtam, szeretném megváltoztatni az életem. Magyarországon céges rendezvények szervezésével foglalkoztam, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy 18 év alatt nagyjából ötezer rendezvényen dolgozhattam, szinte mindenkit megismertem a szakmában, és a szakma nagy része engem is jól ismer. Könnyû így dolgozni, hiszen ami egy kezdô, vagy egy-két éves tapasztalattal rendelkezô rendezvényszervezônek egy teljes heti munka, azt én elintéztem pár óra alatt néhány jól irányzott telefonhívással és e-maillel. Villámgyorsan tudtam dolgozni, és rövid idô alatt nagyon sok pénzt tudtam termelni úgy, hogy az az ügyfeleknek fel sem tûnt. Arany életem lehetett volna, ha a pénz motivált volna, azonban soha nem ez, hanem a szakma, és a szakmában dolgozó barátaim, kollégáim iránti szeretet késztetett arra, hogy dolgozzak. A lehetôség adott volt, de nem éltem vele.
A rendezvényszevezés mindig is a második szerelem volt az életemben. A válság négy éve alatt azonban az üzleti rendezvények száma és az azokra elköltött összegek egyes becslések szerint kevesebb mint a harmadára estek vissza, miközben a felsôoktatási intézmények, OKJ-s képzôhelyek számolatlanul öntik a piacra az új "szakembereket". Ebben a helyzetben -mivel nem hajtottam a munkát, csak a személyes ajánlásokból éltem- a munkáim mennyisége elérte azt az alsó küszöböt, ami ugyan projektenként jól jövedelmezett, de éves átlagban csak a vegetálást tette lehetôvé, mint -sajnos- a legtöbb honfitársunk esetében. Ez még a kisebb gond, de a napjaimat otthon, egyedül töltöttem, nem dolgoztam többet napi átlag egy-két óránál. Kicsinált az unalom, ráadásul a magánéletemben is csalódásokkal kellett szembenéznem.
Már húszonegynéhány éves koromban sikeresnek mondhattam magam, jól menô vállalkozás, új építésû lakás, új középkategórás autó, feleség, család, boldogság, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Aztán az élet sajnos nem úgy alakult, ahogy terveztük. Egy válás, egy balul elsült rendezvény hatalmas vesztesége, és két svájci frank alapú hitel visszaküldött a rajtvonalra, nem maradt jóformán semmim. Rá kellett jönnöm, hogy az az élet és azok a javak, amelyek korábban célként lebegtek elôttem, egy zsákutcában pörgô mókuskerékbe visznek, és különben sem a tárgyak, hanem az élmények és a bennünket körülvevô emberek teszik boldoggá az életet. Szerencsére egyikben sem volt soha hiány, mindig is boldognak vallottam magam. Az utóbbi két évben azonban a hazai közhangulat, és a tehetetlenség érzése nem hagyott nyugodni. Nem tudok hazugságban élni, a nyugalom és a biztonság számomra mindennél többet ér.
Nem tudtam hogy milyen irányba, de éreztem, hogy váltanom kell. Az életem volt a rendezvényszervezés, elképzelhetetlen volt, hogy valaha is mással foglalkozzak.
A 2012-es év -utólag elmondhatom- szerencsésen alakult. Tavasszal kaptam egy nagy volumenû fél éves megbízást, a Budapest Sportarénában megrendezett Viva Comet Gála rendezvényszervezési feladatainak szakmai felügyeletére, majd ugyanettôl a cégtôl három megbízást a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál egyes helyszíneinek koordinálására. Most már azt mondom, hogy szerencsémre - a vállalat belsô szabályozása nem engedte meg, hogy azonnali kifizetések történjenek az alvállalkozók felé, így -bár nem voltam ügynökség, csak önmagamat adtam el nekik- a korábban megkeresett, és éppenhogy kézhez kapott tiszteletdíjamból szívességi alapon folyamatosan megfinanszíroztam a fesztiválmegjelenéseket. Én fizettem helyettük a molinók, formaruhák, dekorációs- és arculati elemek, nyomtatott anyagok gyártását, a bérelt eszközöket, de még a promóciós hosstessek fizetését is. Az eredmény az lett, hogy nem volt lehetôségem elkölteni a saját pénzem, így szinte az egész éves fizetésem a Sziget után, valamikor szeptember végén láttam csak viszont, mondhatni egy összegben.
Ezzel párhuzamosan egy korábbi sikeres munkámnak köszönhetôen az egyik legnagyobb autógyártó vállalatcsoportjának európai regionális központja kért fel egy 19 ország kereskedôit átfogó nemzetközi autóbemutató szervezésére Portorozban, Szlovéniában. Minôsített beszállító lettem a cég londoni központjában, nem kis adminisztratív jellegû küzdelem árán. Minden nehézség, és a rendelkezésemre álló szûk két hetes szervezési idô ellenére sikerült egy szép összeget leharapnom a tortából, így a korábbi munkákkal együtt viszonylag sok pénz állt rendelkezésemre. Hónapokig gondolkodtam, hogy mibe fektessem be, volt is néhány ötletem. Mégsem ezen az úton indultam el.
Egy megrázó ôszi szakítás után azonnal elkezdtem böngészni a netet, Afrikában szerettem volna önkéntes munkát végezni néhány hónapig, eltûnni a világ elôl, gyerekeket tanítani angolul. Ez egy kb. másfél milliós összeget felemésztett volna, és úgy gondoltam ha már itt tartunk, megnézem, hogy életem szerelme, a búvárkodás milyen önkéntes munkalehetôségeket kínál. Találtam is mindenféle bálnavédô, fókaszámláló, cápa- és delfinmentô, korallméricskélô, tengerfenék tisztító lehetôségeket hasonló kiadás fejében, míg nem egyszer csak véletlenül beleakadtam egy divemaster gyakornoki programba Hondurasban. A divemaster nem más, mint az a hivatásos búvár, aki segíti az oktatók munkáját, kiszolgálja a kedvtelési célú búvárok/nyaralók igényeit, elôkészíti és megfelelô helyismerettel tervezi a merüléseket és csoportokat vezet a víz alatt a világ különbözô egzotikus és trópusi szigetein, búvárparadicsomaiban. Rögtön be is adtam a pályázatom egy-egy ilyen két hónapos képzési-gyakornoki programra Honduras mellett Thaiföldre és Mexikóba, Cozumelre is.
Szerdán éjjel kettôkor jött a válasz Cozumelbôl, hogy szombaton, december elsején kezdhetek is, de utána teltház van fél évig, tehát most vagy soha. Úgy gondoltam, hogy erre a két hónapra amíg távol vagyok, fenntartom az albérletem, aztán visszajövök és meglátjuk mi lesz. Szóltam a lakás tulajdonosának, kifizettem elôre egy újabb hónapot. A repülô szombat reggel 10-kor indult, éppen csomagoltam, amikor 14 órával a gép indulása elôtt, este nyolckor jött a telefon: a tulajdonos nem szeretné ha két hónapig üresen állna a lakás, mi van ha betörnek, csôtörés van, vagy akármi vagy bármi. Kijelentette, nem járul hozzá hogy elutazzak. Elôször azt hittem, hogy ez valami rossz vicc, de hamar kiderült, hogy halál komolyan gondolja, nem is tudtunk megegyezni (hogyan is?) így azonnali hatállyal szerzôdést bontottunk. Bent ragadt két havi kaucióm és egy havi bérleti díjam. Egy éjszaka állt rendelkezésemre hogy kiköltözzek. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ez volt az utolsó húzása Magyarországnak. Az éjszakát azzal töltöttem, hogy lefényképeztem és feltöltöttem egy aukciós portálra mindazt ami pénzzé tehetô, vagy mások számára még hasznosítható, beleértve a jobb állapotban lévô kabátokat, snowboard nadrágot, vasalót, hajszárítót, számítógépet, bekeretezett képeket, tükröt, bútorokat, DVD-ket, mindent. Többségében egy forintról induló, minimál ár mentes licitekre. Nem érdekelt mennyi pénz folyik be, csak szabaduljak innen minél gyorsabban. Reggelre lehordtam mindent a tárolóba, kiürítettem a lakást, reggel visszaadtam a tulajnak, a tároló kulcsát átadtam volt barátnômnek, késôbb ô segített a vevôknek átadni az eladott tárgyakat. A biztonság kedvéért egy télikabátot és néhány ruhát hátrahagytam, hátha vissza kell még mennem. Hívtam egy taxit, és alvás nélkül, a búvárfelszerelésemmel és néhány mellé csomagolt pólóval -amennyi befért még- szálltam fel a párizsi járatra, majd onnan egyenesen Cancunba repültem. Ahogy kiléptem a repülôtér légkondícionált csarnokából és arcon csapott a párás, virágillatú hôség, elmosolyodtam. Megérkeztem az új életembe. Ha minden jól megy, hamarosan a hobbimból fogok megélni.
A lehetôségek napról-napra gyûlnek, felfoghatatlan mennyi mindent kínál a búvárszakma.
Az elsô ajánlatot egy amerikai tanulótársamtól, Eileentôl kaptam, aki Miamiban él. Miami arról híres, hogy akik meggazdagodtak valahol az USA-ban, többnyire oda költöznek a tengerpartra, a kellemes melegbe. A mi fogalmaink szerint megszámlálhatatlan mennyiségû pénz van jelen Floridában. Eileen barátai például rendszeresen járnak pókerezni, nyolc, kötôjel negyvenezer dolláros beülôjû versenyeken indulnak. Rengeteg hatalmas yacht van a környéken, amelyek fenekét úgy pucolják, hogy csilliárdokért kidaruzzák ôket egy szárazdokkba. Ennél olcsóbb megoldás, ha lemegy egy búvár team, és víz alatt lepucolja róla az algát. A fizetség fejenként napi 800 USD. Tessenek kiszámolni, ez nem rossz, sôt! A gond az, hogy nincsenek olyan vállalkozók, akik ezzel foglalkoznának, ezért Eileen azt javasolta, hogy hozzunk létre közösen egy céget, ô pedig szponzorál engem a munkavállalói vízumhoz. Remek lehetôség, azonban mint ahogy eddig sem a pénzért dolgoztam, úgy gondolom hogy a korallzátonyok, és mondjuk a Maldív-szigeteken vagy Bora-Borán merülô, a világ minden tájáról érkezô búvárok picit jobban vonzanak. Ezt a lehetôséget tehát jegelem egyelôre. Ugyanezek a yacht tulajdonosok viszont erôsen nyitottak arra, hogy a hajójukon legyen egy privát búvároktató, aki a normál tarifa tizenöt-húszszorosáért tanítja ôket. Ott még él az a hit, hogy ami drágább, az jobb. Így merült fel tehát a lehetôség, hogy a divemaster képzés után maradjak Cozumelen és elvégezzem az oktatói tanfolyamot is. A döntés megszületett, pár nap múlva kezdôdik a tanulás és két héttel késôbb a vizsgák.
A PADI, mint nemzetközi búvárszervezet profiknak készült weboldalán ott sorakoznak a búvárbázisok álláshirdetései, divemasterket, oktatókat, videósokat keresnek a világ minden tájára. Ahol tenger van, ott többnyire búvárkodás is van. Igaz, a legtöbb helyen 4 nyelv ismerete az elvárás a szakmai képzettségen és kiválóságon felül. Mivel sok az orosz búvár, itt az ideje feleleveníteni a tudást, csak hasznát veszem végre annak, hogy nyolc évig tanultam. A másik a spanyol, ami mint világnyelv, nem csak a karibi szigetvilágban kötelezô.
Elsô terveim mégis Magyarországra visznek vissza, ha rövid idôre is. Az elmúlt idôszakban 57 ismerôsöm, barátom jelezte valamilyen formában, hogy szeretne megtanulni búvárkodni tôlem, vagy a meglévô szintet magasabb szintû kártyára emelni. Nekem ráadásul az oktatói mesterfokozat megszerzéséhez 25 képzést le kell jelentenem, és ez a jelek szerint ezúton is megvalósítható. Arról nem beszélve, hogy bárhol is leszek a késôbbiekben a világban, az általam oktatott búvár barátaimat mindig örömmel fogom fogadni, reményeim szerint már mindenhol a saját házamban, lakásomban.
Szakmai ártalom, hogy nem tudok leszakadni a fesztiválokról, ezért megkerestem az egyik legnagyobb hazai zenei fesztivál szervezôit azzal, hogy egy nappali búváhelyszínt hozzunk létre, igazi tisztított vízes medencével, igazi búvárfelszereléssel, igazi PADI által is elismert "discovery" merülésekkel. Pozitív visszajelzést kaptam, és az egyik italgyártó cég már érdeklôdik is egy esetleges szponzoráció miatt. Ha ez összejön, reményeim szerint több száz fiatalt tudunk elindítani a búvárkodás csodálatos, életeket megváltoztató világa felé.
És a sornak még nincs vége. Több ismerôsöm is él Thaiföldön, Mike, az oktatóm is baráti kapcsolatot ápol ottani búvárbázisok tulajdonosaival, illetve itteni oktató kollégáim közül a következô hónapokban többen is átteszik székhelyüket Thaiföldre. Mivel sok magyar túrista választja Thaiföldet úticélként. Magyar nyelvet beszélô oktatóként, egy, bármelyik bázis számára elérhetô freelance-ként állítólag jó lehetôségek vannak arrafelé. A cél Koh Tao. Ez a pici sziget a világ búvárképzésének központja. A PADI által évente képzett 950 000 új búvárból ötvenezren itt szerzik meg az alapfokú, OWD (Open Water Diver) kártyát. Az átlagos divemaster fizetés havonta (nem csak itt, hanem szinte bárhol a világon) átszámítva kb. 700 000 Ft, az oktatói ennél magasabb. Thaiföldön egy két szobás ház bérlése rezsivel, nettel, mobiltelefonnal, teljes havi étellel-itallal, közlekedéssel együtt sem több mint havi 120-150 ezer forint, kézenfekvô tehát itt visszatermelni az oktatás során tandíjakba és repülôjegybe befektetett tôkét.
A napokban aztán -annak ellenére, hogy mindenki azt mondta eddig, hogy lehetetlen- ajánlottak munkát itt helyben, Cozumelen is. Sôt, az elmúlt két hónapban végzett divemasterek és oktatók közül nyolcan itt a szigeten, vagy szemben Playa del Carmenben vagy Cancunban dolgoznak. Ez kb. 50%-os elhelyezkedési ráta. Bíztató.
Még mindig nincs vége. Egy nagyon kedves ismerôsöm Indiában, annak is a déli csücskén, Keralam tartományban él és egy mesterséges zátony építésébe fogtak, turisztikai céllal. Az elmúlt két év alatt, amióta kint vannak, három havonta hív, hogy menjek ki hozzájuk. Ez alkalommal azért, hogy segítsek nekik az építkezésnél. Búvárként biztos vagyok benne, hogy sok feladat lenne és nem csak a munka, hanem India is nagyon tetszene. Várom a visszajelzését, ha már startra kész lesz a projekt, és indulhatok hozzájuk.
Azt már meg sem említem, hogy egy másik barátomnak van egy hostel-je Gran Canarián, és szó van róla, hogy próbaképpen viszünk oda fapados járattal néhány tanulót vizsgázni, és ha kedvezôek a tapasztalatok, komolyabban is megvizsgáljuk egy újabb, kifejezetten búvárokra szakosodott és nekik kialakított infrastruktúrával rendelkezô hostel és diveshop nyitásának a lehetôségét.
Mindezek a jelenleg nyitva álló, az elmúlt két hónapban felmerült lehetôségek. Amiért elkezdtem professzionális szinten foglalkozni ezzel a csodálatos hivatással, az mégsem köthetô a fentiekhez. Sokkal inkább vonzanak az olyan lehetôségek, mint amit például Hawaii, Dubai, Tonga, Tahiti, Samoa, Micronesia, a Maldív-szigetek, Indonézia, Kuba, Vietnám, Honduras, Venezuela, Honduras, Ausztrália, Új-Zéland, Egyiptom, Jordánia, Mexikó, vagy bármely, tengerrel, roncsokkal és korallal rendelkezô ország és ezek búvárbázisai tudnak kínálni.
Hogy is szól otthon a kormány egyik jelmondata? Merjünk nagyot álmodni! Jelentem én már megtettem. Ha valaki szeretne hasonló lépéseket tenni, keressetek meg, bárkinek nagyon szívesen segítek tanácsokkal, tapasztalatokkal, kapcsolatokkal!
