Márványf***, Szûz Mária és a halál kaszása

Kihasználva a hirtelen rám szakadt szabadidôt, jobb híján bementem néhány helyi boltba, ami az óceánjárók amerikai túristahordáit hivatott ellátni "ajándéktárgyakkal". Van egy-két póló, vagy baseball sapka divemaster felirattal 12 dollárért ami bevallom megingatott, de amúgy megdöbbentô, sokkoló az élmény. A polcokon egymás mellett sorakoznak a csöcsösbögrék és a feszületek, Jézus szomszédja a halál kaszása és Szûz Mária, a sörösüvegen franciázó cuki színes figurák és a márványfa***ok pedig pontosan a gyerekek szemmagasságában vannak elhelyezve. Azt gondolom, hogy a képeken látható választék nem szorul magyarázatra, és minôsíti az átlagamerikaiak vásárlási szokásait, pazarló habzsolását és ízlésficamát.

Vasárnap, avagy ennyit a szabadnapokról

Itt, a szigeten meglehetôsen érdekes az idôhöz való viszony. Az üzletek, éttermek többnyire kis családi vállalkozàsok, láthatóan akkor vannak csak nyitva, amikor kedvük tartja. Szemben a kis reggelizôhely napok óta zárva van, pedig egész nap itthon vannak és szól bent a zene (ma pèldául egyetlen egy Celine Dion szám reggel 9-tôl délután 1-ig, már kezdtem bekattani tôle, de szerencsére le kellett mennem vizsgázni a Barracuda-ba.)
Amint tehát említettem, a sziget idôbeosztása furcsa. Soha nem tudjuk meg este 9 elôtt, hogy mi a másnapi program, tervezzünk-e valamit önállóan, esetleg hajnali fél 5-ös keléssel hajóra kell mennünk, vagy tanulnunk kell, esetleg vizsgázni. Annak ellenére, hogy ma szabadnapunk volt, és tegnap este erôsen gyôzködtek, hogy márpedig menjek bulizni, mert minden loca chica (helyi csaj) most szórakozik, nem volt lehetôség ma pihenni. Még szerencse hogy nem igazán vonzanak a 150 centi magas 60 kilós farnehéz mexikóiak, és aludtam bulizás helyett. Itt minden nap egyenértékû, szinte fogalmunk sincs -és nem is érdekes- hogy milyen nap van èppen. A vasárnapra ugyan oda kell figyelni az alkoholvásárlási tilalom miatt, de a többi mind egyforma. December 24-én például, amíg otthon mindenki a szentestét ünnepelte, vacsorázott és ajándékozott, mi 6 órán át ki sem szálltunk a vízbôl, folyamatosan vizsgáztunk különbözô úszásfelmérôk, és víz alatti feladatsorok formájában. Senkit nem èrdekelt hogy karácsony van.
Ma tehát lebaktattam a partra, hiszen kettôre volt kijelölve a víz alatti "equipment exchange" és a vízfelszíni vontatás teszt.
Az elôbbi lényege, hogy lemegy két jelölt, és a ruhán kívül mindent kicserélnek egymással (maszk, mellény, palack, regulátor, uszony) ami rajtuk van úgy, hogy mindeközben ketten egyetlen levegôforrást használnak, vagyis úgy kell dolgozni, hogy közben mindig csak az egyik tud éppen lélegezni, a másik pedig csak buborékolva várja, hogy újra megkapja a csutorát. Stressz-teszt a javából.
Lelkiekben felkészültem, kettô elôtt öt perccel megérkeztem, villámgyorsan átöltöztem búvárruhába, felszereltem, felvettem a palackot és a súlyokat, majd lementem a mólóra, ahol az orrom elôtt ugrott be Hei-Ko, Steph és Mike, az oktató a vízbe. Mike megkért, hogy maradjak fent és mérjem stopperrel az idôt. Kb. 6 perc alatt végeztek, majd Mike kimászott a vízbôl és elkezdett leszerelni. Ott ültem egyedül a parton, kérdezte mi van, miért nem merülök. Mondom vizsgázni jöttem, de erre azt a választ kaptam, hogy ezt nem tudta, bocs. Pedig tegnap este kétszer is rákérdezett, hogy meg akarom-e csinálni ma. Ennyit a kiszámíthatóságról, anélkül hogy vízbe mentem volna leszereltem és úgy döntöttem, hogy túristáskodom végre egy picit. Sétáltam egy órát, bementem az eddig messzirôl elkerült giccsárusokhoz, és megalkudtam egy helyen a robogóbérlésre, amirôl kaptam is egy papírt, ezzel bármikor érvényesíthetem a kialkudott 50%-os kedvezményt.

Consomme de pollo

Magyarul csirkehúsleves. Wim Wenders dokumentumfilmjében, a Buena Vista Social Club-ban hallottam róla elôször, amikor a film legelején az akkor 90 éves Compay Segundo mint a másnaposság elleni legjobb ellenszerként beszél róla. Mindeddig azt hittem, hogy eredetileg kubai lehet a recept, de most utánaolvasva kiderült hogy egy, a középkor óta ismert francia ételrôl van szó.
A consommé pollo, ahogy helyben lehet fogyasztani, meglehetôsen bôséges, hatalmas adag. Az alapvetôen picit kukorica ízû alaplevesbe beletépkednek egy kis édes chiliben sült omlós csirkemellet, van benne kevés saláta, hagyma és viszonylag sok fehér rizs. Természetesen nem hiányozhat mellôle a frissen, vaslapon felmelegített tacos, elképesztô mennyiségben. A végsô íz kikeverését pedig a vendégre bízzák: adnak mellé aprított hagymát, paradicsomot, friss petrezselymet, lime-ot, salátát és méregerôs jalapeno szószt.
Többünk egyik kedvence a csapatból.

Kaptam

Szia Peti!
Egyszerűen azt éreztem muszáj neked megírnom, ami a fejemben van.
Imádom, ahogy élsz. IMÁDOM!!! 😃 Nekem példaértékű....
Körülbelül 2006 óta kísérem végig az életedet, persze természetesen csak annyira, amennyire Te betekintést engedtél.(iwiw, fb)
Mindig is tetszettek az élet dolgairól, a világról alkotott elképzeléseid, véleményed és főleg amilyen
őszintén éled az életed.
Imádtam minden korszak alkotó, bátor ötletedet a szabadúszó rendezvény-tanácsadón át, a pokenen túl.. azt is
amikor Marina parti kecódat, meg imádott kis, gyönyörű Minidtől is megszabadultál... sajnos annyi ember van, aki egy életre nyomorog, a földi élet hívságai miatt gúsba köti magát.
Mindig volt bátorságod váltani... és ez a mostani búvároktató ötlet, zseniális... 😃 A blogodért is odavagyok, szeretem, ahogy írsz.
Én nagyon kívánom, hogy ebben a gyönyörű szakmában megtaláld a számításod. Nagyon való neked...
Szabadságra születtél.

Lehúzás a négyzeten

Hét saroknyira lakunk a tengerparttól. Az óceánjárók napi több mint tíz-, de nem ritkán harmincezer turistát öntenek ki a szigetre, ám ők mégsem jönnek bentebb 1-2 utcánál és csak röpke hat órát töltenek el itt. A parton gyémántboltok, ahol hatalmas mordállyal és golyóálló mellényben strázsálnak a biztiboy-ok, a vevőket az utcáról rángatják be a csinos hostessek vagy éppen öltönyös urak azzal, hogy ha bemennek ajándékot kapnak. Az ajándék egy ütős tequila. Nem hülyék ezek. :) Vannak itt aztán hamis "kubai" szivart áruló, a humidoruk nagyságával egymást alázó dohányüzletek (az USA-ba tilos kubai szivart bevinni, de ha kiderül, hogy itt vetted, akkor egyszerűen csak kiröhögnek és szó nélkül beengedik a határon). Itt vannak a Duty Free üzletek a szokásos globalizált, felesleges és jellegtelen parfüm/napszemüveg/whiskey worldwide brandekkel, a helyben vagy Kínában készített, tökéletesen értelmetlen ajándéktárgyakat és borzalmas neonzöld vagy pink, I Love Cozumel (vagy egyszerűen csak tapló feliratú -pld. bocs, ha elfingtam magam, mexikói kaját ettem) pólókat áruló boltok, sombrero és wesco csizma árusok, bolhapiacok, robogó- és jeepkölcsönzők, erőszakos snorkeltúra-ügynökök (látja, hogy a legnagyobb helyi búvárbázis divemaster pólója van rajtam, de csak kiabál utánam, hogy menjek snorkelezni) a már korábban említett egymillás tequilát (is) áruló tequilaboltok, és természetesen mindenféle éttermek vannak a parti főutcán.
Merő véletlenségből megnéztem a legnépszerűbb, a Carlos and Charlies étlapját és dobtam egy hátast. Ugyanaz a kaja, ami itt nálunk "hátul", pár perc sétányira 15-16 peso-ba kerül, az ott kereken 200. A körítés hozzá annyi, hogy egy MC egész nap üvölt a mikrofonba, bömbölnek a legnagyobb mulatós slágerek (YMCA és társai), itatja, táncoltatja és énekelteti a vendégeket. Délelőtt tizenegykor a környék már tele van lufiból hajtogatott fejdíszekkel a fejükön tántorgó csutka részeg amerikaiakkal. Party hard. Egyszerűen kortól és nemtől függetlenül imádnak idiótán viselkedni, nekik úgy látszik ez az éves szórakozás. Közben pedig a ravasz kis mexikóiak úgy megkopasztják őket, ahogy nem szégyellik. :) Lehúzás a négyzeten.

A reklám helye

Eleged van a mókuskerékből? Szakmát és életformát váltanál? Soha nem búvárkodtál még, de oktató szeretnél lenni? El tudnád képzelni, hogy a következő 7 hónapot Mexikóban, a Karib-tenger legszebb és legnagyobb búvárparadicsomában töltsd? Megteheted!
7 hónapos angol nyelvű szakmai képzés a teljesen kezdőtől a búvároktató szintig, tankönyvekkel és segédanyagokkal, teljes felszerelés használattal, korlátlan merüléssel, ingyen szállással, internettel, stb.: mindössze 7990 USD!
Ezen felül a megélhetésre további havi 3-400 dollárt számolj, ezzel kényelmesen el lehet lenni. Repülőjegy oda-vissza Budapestről 220 000 Ft.
És a lényeg: búvároktatóként vagy merülésvezetőként a világ bármelyik egzotikus nyaralóhelyén elhelyezkedhets. A nemzetközi átlagfizetés merülésvezetőként évi 40 000 USD, oktatóként kb. 15-20%-kal több. Könnyen látható, hogy a befektetett energia és pénz hamar, kb. 3-4 hónap alatt megtérül.
Részletek: http://www.goprocozumel.com/pdf/col.pdf

Egy hét szabi - nyugat-karibi hajóút a láthatáron

Elég jól haladunk a Divemaster képzéssel, tulajdonképpen ha nagyon akarjuk, pár napon belül le is zárhatnánk. Tegnap találkoztam itt Cozumelen egy kedves magyar barátommal, Adrival, aki a Carnival Cruise Line-nál dolgozik egy óceánjárón, minden kedden itt vannak a szigeten. Azt mondta, ha van kedvem, elintézi, hogy mint családtag, (átmenetileg unokatesók lettünk a következő néhány hétre) fillérekért (tizedáron ha jól emlékszem?) elmehessek velük egy hétre. Itt szállnék be, és itt is szállnék ki egy hét múlva Cozumel-en. Az út innen Belize-be, majd Hondurasba, onnan a Kajmán-szigetekre és Tampába (Florida) vezet. Belize-ben céget szeretnék alapítani, ez otthonról kb. 1000 EUR, de kíváncsi vagyok, hogyha helyben intézi az ember, mennyivel olcsóbb. A többiek azt mondták, érdemes mindenképpen merülni Hondurasban és Kajmánon is, ez utóbbi helyen ráadásul tudtommal dolgozik egy magyar divemaster srác, meg akarom keresni és vele merülni, plusz érdeklődni itt is a munkalehetőségek felől. Hondurasban, Roatán is bemegyek 1-2 dive shopba és keresek munkát, személyesen egész mások az esélyek mint e-mailben. Tampában, az USA-ban pedig él egy fekete, hatvanegynéhány éves templomi orgonista "ismerősöm", couchsurfingen leveleztünk egyszer amikor pár éve Budapesten járt, és azóta minden születésnapomon és karácsonykor ír üdvözletet. Itt az idő, hogy néhány év után személyesen is találkozzunk.
Tegnap kértem és kaptam is egy hét kimenőt Mike-tól január 8-tól, az oktatói tanfolyam úgyis csak 20-án kezdődik, simán belefér. Belöktem a gépezetet. :)
Írtam Adrinak, hogy intézheti, megvan a zöld lámpa, most még várom, hogy visszajelezzen. Izgulok. ;)

Conque az El Moro-ban

Valamelyik este csoportos étteremlátogatás volt az El Moro nevű, közkedvelt családi étterembe. Itt rádumáltak, hogy egyek conque-ot, amiről mindeddig fogalmam sem volt, hogy micsoda. Azt mondták, ilyet látunk rengeteget minden merülésnél, és valóban. Hatalmas csigák, lassan vonszolják magukat a homokban. A mozgásuk szabad szemmel tulajdonképpen nem is látható, onnan lehet tudni hogy mégis haladnak, hogy egy kis árkot húznak maguk alatt a homokban.
Én panírban, Lee fokhagymás öntettel kérte. Adtak hozzá rízst és babpürét, plusz fokhagymás olivaolajat. Hát... Sok jót ettem már, tengeri kütyüket is, de ez most beírta magát a top 10-be. Eszméletlen jó kaja, és nem is vészesen drága. Az üveg kommersz fehérbor amit ketten ittunk, többe került, mint a két tál conque.

Karácsonyi ajándék

Megleptem magam egy GoPro Hero3 kamerával. Néhány tesztvideót feltöltöttem youtube-ra: http://www.youtube.com/marikpeter

Bukta

A napi feladataink között a folyamatos tanulás és a tudásáttekintők mellett most leginkább az oktatók melletti segédkezés szerepel. 3 nap alatt letudtam mindent, kivéve az Open Water Diver szint megszerzéséhez szükséges első, védett vízi merülésnél történő asszisztálást. Erre holnap reggel 9-kor kerül sor. (Halkan megjegyzem, hogy ma este nekem szervezett az egyik oktató bulit, mindenáron be akar vinni a helyi éjszakába, mexikói csajokkal bulizni. Biztos nagy élmény, (se) de hát ha annyira akarja, miért ne, nagy bajom nem lehet. A hét során szépen mindenki csatlakozott, így a teljes csapat szabadnapot vett ki holnapra. Na kinek ütött be mégis az utolsó pillanatban az OWD-s vizsgázó? Naná hogy nekem. Ennyit a bulimról. :) )
Ma egy szintén OWD vizsgára készülő chicago-i lány mellett kellett az OWD folyamat utolsó két feladatsorához asszisztálnom. A vizsgázó kiscsaj emiatt az alap fokú tanfolyam és vizsga miatt jött ide Chicagóból és fizetett ki az útiköltségen és a 4 csillagos tengerparti szálláson felül 6-700 dollárt a Dive Paradise-nak, (az a búvárközpont, ahol zajlik a gyakorlati képzésünk) hogy letegye az OWD vizsgát. 3 napja csinálták, minden nap láttam merülni, tanulni, de a tegnapi nap kimaradt a zárlat miatt.
Tegnap 80-100 km/h-s szél volt egész nap, minden hajómozgást és a parti merüléseket is letiltották, mára ugyan enyhült a szél és feloldották a tilalmat, de így is hatalmas hullámok és kiszámíthatatlan össze-vissza áramlás volt. Mikor kivittem a bóját jelölésképpen a 6 méteres mélységben lévő vizsgahelyre, szinte állt egy helyben a víz, csak lötykölődött helyben a hullámzástól. Amikor kijöttem szólni hogy jöhetnek, rögzítettem a bóját, Ismail az oktató kérdezte, hogy milyen az áramlat. Mondtam, hogy nagyon enyhén jobbra húz, de szinte áll a víz. 5 perccel később, ahogy visszamentünk a bójához, ellentétes irányú, nagyon erős balra sodró áramlat volt, az oktató srác gondolom totál idiótának nézett.
A vizsgázó a kb. 8 órányi elméleti képzés és az öt gyakorlati feladatsor teljesítése után már a célegyenesben volt, úgy indultunk neki az utolsó két feladatsornak, hogy ma végez és 1-2 órán belül megkapja a certifikációt.
Segítettem neki a hatalmas hullámokkal megküzdeni amikor felvette a cuccát, segítettem átúszni a sziklák felett ki a nyílt vízre, (a megfelelő pillanatban átlöktem a szikla felett, hogy oda ne csapódjon), aztán a vizsgahelyre menet amikor elkezdett felúszni a felszínre, a mellényénél fogva visszatoltam a fenékre. Ott úszunk, nem kóborulunk el össze-vissza áramlatban (sem). :)
Kiértünk a hat méteres mélységre. Az első feladatnál megérezte a lötykölődést amit a hullámok okoztak, és látta, ahogy magával szippant bennünket és a bója kikötésére használt sziklákat is az áramlat. Éppen egy felszínre emelkedős feladat volt az első, kb. 3-szor futottak neki sikertelenül. Én nem mentem velük a felszínre, maradtam lent, hiszen gondoltam úgyis jönnek vissza és lépünk tovább a következőre. Ezidő alatt elsodródtunk legalább 40-50 méternyire, bójával együtt. (kapaszkodtak a kötélbe, naná hogy nem maradt a helyén a szikla amihez lekötöttem)
Egyszer csak azt látom, hogy a csaj fekszik a vízfelszínen, keze-lába mozdulatlanul lóg, és Ismail a palackjánál fogva vontatja őt a part felé. Így vontatjuk a kimerült búvárt a felszínen, egy hete pont így húztam Steph-et egy darabig amikor elfáradt az elszúrt rescue vizsgamerülés után.) Felmentem hozzájuk a felszínre, a vizsgázó totál kimerülten (fogalmam sincs mitől), bepánikolva, sírva feküdt a vizen. Begyűjtöttem hát a bóját, és követtem őket a védett vízbe. Ott Ismail 5 percen keresztül győzködte, de a kiscsaj végül feladta. A cél előtt 30 perccel, 3 napi munka után. Sokakkal kitárgyaltuk az esetet, senki nem érti miért engedte el a lány a lehetőséget amikor már ilyen messzire eljutott, minden nehéznek tűnő (de egyáltalán nem az) feladaton túl volt már. El nem tudom képzelni, hogy mi játszódhatott le benne, és az oktatója hogy a fenében nem tudta őt megnyugtatni és levizsgáztatni. Sajnálom szegényt, hatalmas kudarc neki is, az oktatónak is.
A lány kiszállt a vízből, ott hagyta a felszerelését a parton, vissza se nézett, nem is köszönt. Holnap ilyenkor már Chicago-ban lesz.
Van akinek megvalósulnak az álmai, és van akit legyőz a saját maga által gerjesztett, alaptalan félelme. az oktató feladata, hogy feltárja, mi okozza a félelmet és megnyugtató, érthető magyarázattal eloszlassa azt. Tényleg nincs mitől félni, hihetetlen biztonságos sport, arról nem beszélve, hogy mindenkinek (!) egy életre szóló hatalmas szerelem.
Ilyet még nem láttam, de nem is nagyon szeretnék sokszor. Kitartás, hidd el hogy tök egszerű az összes feladat, és nagyon megéri! :)

Az elsô 10 dollár története

Elkezdtük a Divemaster kurzus elméleti és gyakorlati foglalkozásait. Az úszásfelmérôk mellett mindenféle olyan feladatokban kell részt venni illetve segíteni, amelyek egyébként egy divemaster munkájának a részét képezik. Nekem már megvolt a "dive scene setup", vagyis amikor elô kell készíteni a feltételeket egy csoport merüléséhez, ez kb. annyiból állt, hogy a hajón elrendeztük a vendégek cuccait, volt fent üdítô, snack, tartalék felszerelés, elsôsegélycsomag és oxigén. Nem én csináltam, csak láttam hogy ott van minden. A teljesítésigazolás bemondásra ment, -mondtam hogy ott voltam-, úgyhogy megkaptam az aláírást.
A tegnapi feladat: segítségnyújtás egy -akármilyen- oktatásban. A Cozumel Hotelben megjelentem a megadott reggeli idôpontban, ahol egyszerre 4, 1 on 1 (azaz egyszemélyes) oktatás is kezdôdött. Az egyiknél Hei Ko segédkezett, én pedig megkérdeztem a head intructort, Jose-t, hogy én kivel legyek. Mivel neki egy 3 fôs amerikai család jutott, azt kérte, hogy maradjak vele. Papa 60 körül, anya egy jó erôs negyvenes MILF, plusz a húsz év körüli szôke lányuk nagy kék szemekkel, és az anyjától örökölt tüdôvel. Tipikus amerikai család, mint a filmekben.
Soha nem próbálták a búvárkodást, de mivel két hétre jöttek nyaralni, és a vacsoránál hallották valakitôl, hogy voltak merülni, ahol teknôst, ráját, barrakudát láttak, kedvet kaptak. Állítólag tegnap egy órán keresztül bámulták az oktatásokat a védett vízben a partról, ez után jelentkeztek. A gyorstalpaló, kb. 2 órás program fejenként 65 dollárba kerül, plusz kb. 15 dollárért kell hozzá felszerelést is bérelni. A cucc mellé kifizették a helyi származású vezetô oktatót, aki kb. 2 percben tartott egy rövid eligazítást nekik, majd beküldött engem a védett vízbe, ahová utánam küldte ôket egyesével, a felszerelést pedig nekem kellett rájuk adnom a vízben. Az intró lényege, hogy a búvárfelszerelést rájuk adjuk, elkezdenek lélegezni a felszínen a reduktorból, majd a kb. mellig érô vízben ledugják a fejüket a víz alá és ugyanúgy lélegeznek tovább mint addig. Aki itt nem szarja össze magát, annak ez hatalmas élmény, és elkezdhet máris körbeúszkálni a kb. 6x6 méteres kacsaúsztatóban. Egyedül voltam velük, nekem kellett segítenem, José a partról figyelt.
Apuka volt az elsô. Férfit ennyire még nem láttam fosni. Szó szerint kocogtak a fogai a remegéstôl, kidülledt szemekkel, halálra rémült tekintettel bámult rám a maszkból, mint aki a világvége elôtti utolsó pillanatban még végigfuttatja az életét a vinyóról. Nagy nehezen, remegve elôre hajtotta a fejét, bedugta az arcát, és vártam. Vette a levegôket, nem jött fel kb. 8 másodpercig. Na! Rájött, hogy mégsem fullad meg. Felfektettem a víz tetejére, hogy ússzon is picit, ne csak bambuljon. Biztosan megvan az a kép, amikor az úszni tanuló gyerekek iszonyatosan nagy rúgásokkal, 5 méter magasra fröcskölve akarnak elôször elôre haladni. Add hozzá, hogy egy icipici medencében, egy halálra rémült ötven-hatvan éves férfi, uszonnyal, full búvárszerkóban csinálja ugyanezt. Kézzel lábbal csapkodta a vízet. Szerintem még életében nem látott a TV-ben búvárokat. :) Majdnem elröhögtem magam. Utána kellett mennem, és leállítani, mert fejjel egyenesen a szikla felé száguldott, centikkel elôtte kaptam el. Zihált, alig kapott levegôt, kimerült 3 méter alatt. Mondom neki, hé ember, ez nem úszóverseny, elég ha lebegsz, csak tartsd nyitva közben a szemed. Egy ideig próbálkozott, majd elkezdett lehajtott fejjel szép lassan kôrözni, számolgatta a halakat, megértette a feladatot, úgyhogy következett az anya.
Az erôs smink megcsurgott, pedig még be sem jött a vízbe. Sírt. Nabazdmeg. Ráadásul az alsó ajka vérzett, nem tudom hogy kiharapta-e vagy mi történt, de ezt a kettôt még add hozzá az apa viselkedéséhez. Nem gyôztem mosolyogni és nyugtatgatni, hogy easy, relax, lélegezz lassan és nyugodtan. Küzdelem volt, komoly pszichológiai munka. Semmi sem kötelezô, ki lehet szállni bármikor, de éreztem, hogy meg akarja csinálni, nem fogja feladni, csak le kell gyôznie saját magát. Kb. 3 perces "nem merem, nem merem, oh my god, nem merem, én ezt nem, jaj, jajjaj, jujjuj, nem, nem, nem" hiszti után merte csak ledugni a fejét a vízbe. Lent is maradt. Klassz. Megkönnyebbülés volt, halleluja, tapsvihar, tessék szépen körözgetni apa után és nézegetni a halacskákat.
Jött a lány. Felvette egyedül a mellényt, maszkot, reduktor a szájba, fej a víz alatt és már úszott is. Bang! :) Megy ez! :) Fél perc múlva visítva jön fel a vízbôl, hogy anya, láttad azokat a cuki kis halacskákat, jaj az egyik hozzámért, annyira aranyos, ez mennyirekurvajó... Na. Tiszta a kép. A kiscsaj ki akarta próbálni a búvárkodást, és mivel még valószínûleg nem önálló, befûzte apáékat is, hogy jöjjenek vele. Miután mindhárman úszkáltak picit, jött a választási lehetôség, szeretnének-e tovâbb haladni a hivatalos PADI Discover Scuba Diving (fedezd fel a búvárkodást) programra, vagy elég volt ennyi horror és megállnak a 100 forintos kérdésnél. Anya szanaszét folyt sminkkel ránézett a lányára: "Do you want it honey?" Naná hogy akarta.
Ki a partra, jön a papírmunka a folytatás elôtt. Egészségügyi nyilatkozat, felelôsségvállalási nyilatkozat, kockázatvállalási nyilatkozat, egy 15 perces elméleti képzés, 6 kérdéses teszt és vissza a vízbe. (...és itt döntöttem el végleg, hogy oktatni akarok, amit a head instructor elôadott, az egy érthetetlen zavaros katyvasz volt, szerintem csak összezavarta szerencsétleneket a nulla átadott infóval. Nem elôször érzem azt, hogy sokkal jobban tudnám ezt csinálni, talán újra hasznát veszem még a gimis emelt szintû fizika tagozatnak, az oktatókkal ellentétben én legalább értem is azt, amit tanítanak...)
Elvileg itt, a DSD-ben már kiköpött reduktor visszatétele, egymás lélegeztetése oktopuszról és részleges maszkürítés lenne a feladat, de az oktató inkább csak a fundive mellett döntött. Picit csalódott volt a család, amikor megtudták, hogy ez bizony még édeskevés ahhoz hogy hajóról merülhessenek, az egy 3 napos, 500 dolláros OWD (Open Water Diver) képzést igényel. Ennyit a teknôsökrôl.
A nyílt vízben leereszkedtünk kb. 2 méterre a fenékre, anya mint a torpedó, rongyolt is azonnal a felszínre, hogy nem hall semmit, és a nyomás feszíti a fülét, ô feladja. Apa közben -látva anyát- szintén bepánikolt, feljött a felszínre, ahol a hullámok felkenték ôt az elsô sziklára. Odakuporgott, és ott is maradt, görnyedt háttal úgy feszített, mint pók a lucernásban, közben zihálva, kigúvadt szemmel nézett lefelé maga elé a vízbe. Game over. A lány viszont profi volt, úgyhogy a szülôket kiraktuk száradni, a kiscsajt pedig elvittük merülni a kb. 5 méteres vízbe. Úgy mozgott odalent önállóan, mint egy gyakorlott búvár. Az oktató mutogatta neki a halakat, ezt-azt, látszott rajta hogy imádta, amikor rám nézett, a maszkban mosolygott a szeme. Sôt, gyakorlás nélkül, elsôre csinált egy maszkürítést, mivel víz ment a maszkjába. Megoldotta! Megtapsoltam, elröhögte magát. Imádta, és én is imádtam, pont ezért választottam ezt a szakmát, hogy megmutassuk minél több embernek ezt a hihetetlen csodát. Az elsô ember jelentem megvan. :) Annyira lelkes volt, hogy rádumálta az anyját, hogy próbálja meg újra és jöjjön le ô is. Belement. José kézen fogva kísérte végig, így kb. 10 percet merült ô is, míg én a lány mellett maradtam. Amikor feljöttünk, hihetetlen széles vigyor mindkettôjük arcán, és perceken át ment a thank you, thank you, thank you José, thank you Peter... :))) Boldog voltam én is.
Kimentünk a partra, leszereltük a cuccaikat, elmostam mindent friss édesvízben. A lánytól úgy köszöntem el, hogy keep diving! Azt hiszem megtalálta élete nagy szerelmét és a saját sportját, baromi jó érzés van bennem azóta is. Az anya odajött hozzám, és széles mosollyal 10 amerikai dollárt nyomott a kezembe. Nem tudom mikor örültem ennyire utoljára pénznek. :) Ez az elsô összeg, amit búvárkodással kerestem.

Divemaster trainee - on duty

Feltettek ma egy hajóra, ahol a feladat annyi, hogy segítsünk a vendégeknek mindenben. Ki-be pakolás, felszerelés, vízbemenetel, vízbôl kijövetel, palack csere, illetve a víz alatt is felügyelni kell az elkóbórló, lebegni képtelen vagy csak simán béna búvároknak.
Felszálltam a hajóra, elkezdtek érkezni a vendégek, egytôl-egyig amerikaiak. Nem hazudok ha azt mondom, hogy nekem egyedül több saját fogam van a számban, mint ennek a nyolc-tíz embernek összesen. Ránézésre mindannyian 70 körül, vagy afelett jártak, de basszus ezek nem viccelnek, lejönnek ide Mexikóba és merülnek! Ez az a típus, aki járni nem tud már, de felveszi a pink sztreccs fitness felsôt és a cicanacit az UV zölt fejpánttal, teleaggatja magát pulzusmérôvel és egy gombos gps-es vészjeladóval, majd kiáll Miamiban az országút szélére, és próbál futást imitálni miközben az elhaladó óvodáscsoportok rendre megelôzik ôt. Kemény sportemberek, komolyan veszik magukat. Otthon ilyet nemigen látni sajnos.
Az elsô dolgom az volt, hogy szemügyre vegyem a felszereléseiket: megnyugtató volt, hogy többnyire agyonhasznált cuccokkal érkeztek, ez azt jelenti, hogy nem ma kezdték. Sôt, egyesek megjátszósra (vagy szenilisre?) vették a figurát, jegyzettömböket aggattak a karjukra, és folyamatosan írtak valamit, mindig csak egy-egy szót. Nem értem ennek mi értelme, szerintem olyanokat írhattak fel, hogy lemerültünk, teknôst láttam, feljöttünk. A vendégek jelentôs része a hajóút kezdetén azonnal, lábujjtól a feje búbjáig beöltözött a fekete drysuit-ba (neoprén búvárruha), leült, felcsatolta magára a palackot, ami a harminc fokos tûzô napon meglehetôsen hülye ötlet volt, hiszen még vagy fél órás hajóút várt ránk a merülôhelyig. Éppen hogy a maszk és a csutora nem volt rajtuk, amúgy ugrásra készen zötykölôdtek mint a desszantosok bevetés elôtt egy háborús filmben. Mindegy, nem szólhatunk rájuk semmiért, így a bajszom alatt vigyorogva vártam arra, hogy melyikük szédül le elsônek a padról hôguta miatt. Kibírták, egy szavuk sem volt - viszont emiatt a DM a lehetô legrövidebb úton vízbe küldte ôket, így a briefing (normál esetben min. 10 perces eligazítás) kimerült abban a fél mondatban, hogy 25 méterre merülünk és 50 perc múlva mindenki legyen a felszínen, bumm, let's go, csáó! Ezzel mire odanéztem a hajó végébe, már el is merült a komplett nyugdíjasklub a víz alatt, én az utolsó négy után mentem le, vigyázni a fenekükre. Ügyesek voltak, csak néhány korallt törtek le - ezért mondjuk konkrétan szívem szerint ordítani tudnék velük, de nyilván nem lehet. Ha lett volna briefing, ott el kellett volna mondani, hogy nem úszhatnak közelebb semmihez sem két méternél, hiszen ez egy nemzeti park, különben nagyon durván el lesznek fenekelve. (elnézve ôket biztosan akad köztük nem egy olyan, aki ennek hallatán hasasokat ugrana a korallba.)
A két merülés során láttunk tekiket, az egyik magába feledkezve két pofára zabálta a szivacsot, iszonyú jó fej volt, kár hogy nem tudtam még felvenni. Voltak hatalmas tüskésráják, jó 2,5 méteresek, és természetesen félméteres homárok, pici, nagy, színes, szürke, kerek, hosszúkás, szögletes és lyukas halak, (Gombóc Artúr mekkája), továbbá csigák, szalag alakú medúza ami ügyesen a pofámra akadt, továbbá egyéb herkentyûk, kütyük, bizbaszok, stb.
Természetesen a munkánk része a segítségen kívül az is, hogy csacsogjunk velük: mit csinált nyugdíj elôtt, (wow!) mi volt eddig a kedvenc merülôhelye, (wow!), merre járt (wow!), hová járatta egyetemre a gyerekeit (wow!), mennyiért vette ezt a kurvajó kis villogó helyzetjelzô izét -aminek egyébként semmi értelme nappali merülésnél, csak éjszaka használjuk, de mindegy-, stb. Imádnak magukról beszélni.
Az egyik fickóról kiderült, hogy a nagyszülei 1920-ban emigráltak Budapestrôl, az anyja már odakint született, és Deák volt a vezetékneve. Az asszony 4 gyereket szült aztán, (egyikük volt a beszélgetôtársam). Stephen az AT&T-nek dolgozott a világ minden táján, de szó szerint, hosszasan sorolta az öreg merre járt. (wow!) :)) Az anya, amikor az ötödik testvérükkel terhes volt, visszahajózott látogatóba Magyarországra. Soha többé nem hallottak róla, (akkoriban még telefon sem volt) valószínûleg a testvérükkel együtt meghalt út közben. (itt kivételesen nincs wow)
Karácsony után jön a búvár fôszezon Cozumel-en, csak a mi cégünkben napi 200 vendéget kell majd levinni merülni kb. 50 divemasternek. Lesz feladatunk bôven, csak férjünk fel mi, tanulók is a hajókra! :)
Bízom benne, hogy akkortájt azért majd a dolgozó, aktív korosztály is tiszteletét teszi errefelé "holiday" felirattal a zászlaján, viszont nincsenek olyan illúzióim, hogy esetleg diákok is erre vetôdnének (fél)napi 70 dollárért merülgetni. Bár ki tudja, a reményhal még él.
Holnap oktatók képzésén leszek valamiféle áldozat vagy mi, úgyhogy remélem kiment a hullámokból és lélegeztetni fog egy sellô, egy fél sellô vagy egy félcsinos csaj, ugyanis évek óta erre várok. Az egyetlen probléma, hogy tudtommal csak pasik vannak a mostani tanfolyamon. Isten nem ver bottal. :))

Most jön a feketeleves

Az elmúlt napokban sikerrel letudtunk az összes rescue vizsgát, vagyis hivatalosan is PADI mentôbúvár vagyok. Mostantól válik élessé a képzés, ugyanis eddig a kedvtelési célú búvárszintekkel gyarapítottuk a kártyagyûjteményt, a most kezdôdött divemaster képzés viszont már hivatásos fokozat, a világ bármely pontján elismert szakképesítés. (Jellemzô, hogy ez alól melyik ország kivétel. Igen, akinek nincs tengere de imádja megmondani a világnak, hogy mit hogyan kell csinálni. Magyarországon a Magyar Búvároktatók Egyesületének kell kiadni külön engedélyt, mert az országban csak az oktathat, aki az egyesület tagja. Szerencse, hogy otthon csak néhány tanmedence alkalmas merülésre, így ez a probléma nem triviális. Nem véletlenül tanulom angolul a szakmát.)
Megkaptuk a tankönyveket, hozzá csini oldaltáskát és mappát, viszont villám tempóban kell haladni a tanulással. Napi 60-80 oldal, teszt minden másnap. Eddig az egészségügyi kifejezésekkel gyûlt meg a bajom, mostantól a hajózási, meteorológiai, tengerészeti és tengerbiológiai szakkifejezésekkel küzdhetek. A gyakorlati képzés során irány a mélyvíz, szó szerint: búvárhajókra tesznek minket, ahol egy-egy divemasternek kell a keze alá dolgozni, pakolni, felügyelni, vigyázni a bénácskákra, kísérni a csoportokat merülni. Mivel úgy tûnik, hogy erôs késztetést érzek arra, hogy maradjak a divemaster képzés után is, és zsinórban elvégezzem az instructor (oktató) és a master scuba dive instructor (picit nagyobb pofájú oktató) képzést is, mindemellé szûk egy hónap alatt min. 60 merülést kell csinálnom, hiszen ez (megfelelô számú igazolt merülés) az egyik belépô (a divemaster kártya és a tandíj mellett) az oktatói tanfolyamra. Ez azt jelenti, hogy a napjaim mostantól iszonyú sûrûek és fárasztóak lesznek: napi 2-3 merülés, (úgy lefáraszt és elálmosít mint a huzat), majd tanulás, házifeladat, tesztek és vizsgák. Mivel itt már hivatásos képzésrôl van szó, egyebek mellett idôre kell úszni 100, 200, 400 és 800 métert, hol csak úgy simán, hol egy másik búvárt vontatva, hol pedig vízfelszínen snorkellel és uszonnyal. A távolságok a szigeten nem változtak, napi beosztástól függôen 4-12 km-t kell gyalogolni ezeken felül, sokszor teljes felszereléssel.
Mondanom sem kell, hogy mindemellé itt a karácsony és a szilveszter, plusz valaki mindig megtalál egy közös vacsora, vagy buli ötletével, vagy csak éppen benyúl a hûtôbe és a kezembe nyom egy sört.
Egy biztos: iszonyatosan várom ezt a hónapot, és talán még jobban várom az oktatói képzést, ami a hírek szerint még ennél is sokkal keményebb lesz. (napi 10 óra osztályterem reggel 7-tôl délután 5-ig, házi feladat és tanulás éjfélig-éjjel kettôig, és ez megy minden nap két hétig, amit egy hasonlóan intenzív egy hetes vizsgaidôszak követ majd)
Ha viszont ezeken túl vagyok, vár rám Thaiföld, India (Goa) vagy Miami -jelenleg ezeken a helyeken van kilátásban munka.

Mexikó, a felfújható hóemberek földje (2. rész)

Karácsonyi elôkészületek Mexikóban, második rész.
A télen, decemberben harminc fokos hômérséklettel büszkélkedô trópusi szigeten soha nem esik a hó. És? Kit érdekel? A karácsony hóember nélkül olyan, mint a tenger víz nélkül. Kell és kész! Hála és dicsôség ázsiai testvéreinknek, nemcsak hogy kis, beépített kompresszorral felfújható import-hóember van, de még zenél és világít is! Az elegáns tengerparti szálloda lelkes festômûvész-kertészei karácsonyi hangulatúra pingálták a kenyérfa termését, a szupermarketben 7 méter magas karácsonyfa alakot öltô és karácsonyi dekorációt viselô tornyot építenek sörbôl és rumból, míg a sorok között egy nagy pirosruhás télapónak nevezett izé rémisztgeti az arra járókat.
Apa a háztetôn szédelegve igazgatja a tetô fénydekorációját, -minden egyes lelógó jégcsapnak egyenesen kell kérem állnia- miközben anya a kertitiörpe-betlehemet rendezgeti és helyezi nagyfeszültség alá. Mindeközben egy sarokkal odébb a nagyvezér szobra helyett személyesen Mikulás szobra áll büszkén és olvadozik a körforgalomban.