Ma egy szintén OWD vizsgára készülő chicago-i lány mellett kellett az OWD folyamat utolsó két feladatsorához asszisztálnom. A vizsgázó kiscsaj emiatt az alap fokú tanfolyam és vizsga miatt jött ide Chicagóból és fizetett ki az útiköltségen és a 4 csillagos tengerparti szálláson felül 6-700 dollárt a Dive Paradise-nak, (az a búvárközpont, ahol zajlik a gyakorlati képzésünk) hogy letegye az OWD vizsgát. 3 napja csinálták, minden nap láttam merülni, tanulni, de a tegnapi nap kimaradt a zárlat miatt.
Tegnap 80-100 km/h-s szél volt egész nap, minden hajómozgást és a parti merüléseket is letiltották, mára ugyan enyhült a szél és feloldották a tilalmat, de így is hatalmas hullámok és kiszámíthatatlan össze-vissza áramlás volt. Mikor kivittem a bóját jelölésképpen a 6 méteres mélységben lévő vizsgahelyre, szinte állt egy helyben a víz, csak lötykölődött helyben a hullámzástól. Amikor kijöttem szólni hogy jöhetnek, rögzítettem a bóját, Ismail az oktató kérdezte, hogy milyen az áramlat. Mondtam, hogy nagyon enyhén jobbra húz, de szinte áll a víz. 5 perccel később, ahogy visszamentünk a bójához, ellentétes irányú, nagyon erős balra sodró áramlat volt, az oktató srác gondolom totál idiótának nézett.
A vizsgázó a kb. 8 órányi elméleti képzés és az öt gyakorlati feladatsor teljesítése után már a célegyenesben volt, úgy indultunk neki az utolsó két feladatsornak, hogy ma végez és 1-2 órán belül megkapja a certifikációt.
Segítettem neki a hatalmas hullámokkal megküzdeni amikor felvette a cuccát, segítettem átúszni a sziklák felett ki a nyílt vízre, (a megfelelő pillanatban átlöktem a szikla felett, hogy oda ne csapódjon), aztán a vizsgahelyre menet amikor elkezdett felúszni a felszínre, a mellényénél fogva visszatoltam a fenékre. Ott úszunk, nem kóborulunk el össze-vissza áramlatban (sem). :)
Kiértünk a hat méteres mélységre. Az első feladatnál megérezte a lötykölődést amit a hullámok okoztak, és látta, ahogy magával szippant bennünket és a bója kikötésére használt sziklákat is az áramlat. Éppen egy felszínre emelkedős feladat volt az első, kb. 3-szor futottak neki sikertelenül. Én nem mentem velük a felszínre, maradtam lent, hiszen gondoltam úgyis jönnek vissza és lépünk tovább a következőre. Ezidő alatt elsodródtunk legalább 40-50 méternyire, bójával együtt. (kapaszkodtak a kötélbe, naná hogy nem maradt a helyén a szikla amihez lekötöttem)
Egyszer csak azt látom, hogy a csaj fekszik a vízfelszínen, keze-lába mozdulatlanul lóg, és Ismail a palackjánál fogva vontatja őt a part felé. Így vontatjuk a kimerült búvárt a felszínen, egy hete pont így húztam Steph-et egy darabig amikor elfáradt az elszúrt rescue vizsgamerülés után.) Felmentem hozzájuk a felszínre, a vizsgázó totál kimerülten (fogalmam sincs mitől), bepánikolva, sírva feküdt a vizen. Begyűjtöttem hát a bóját, és követtem őket a védett vízbe. Ott Ismail 5 percen keresztül győzködte, de a kiscsaj végül feladta. A cél előtt 30 perccel, 3 napi munka után. Sokakkal kitárgyaltuk az esetet, senki nem érti miért engedte el a lány a lehetőséget amikor már ilyen messzire eljutott, minden nehéznek tűnő (de egyáltalán nem az) feladaton túl volt már. El nem tudom képzelni, hogy mi játszódhatott le benne, és az oktatója hogy a fenében nem tudta őt megnyugtatni és levizsgáztatni. Sajnálom szegényt, hatalmas kudarc neki is, az oktatónak is.
A lány kiszállt a vízből, ott hagyta a felszerelését a parton, vissza se nézett, nem is köszönt. Holnap ilyenkor már Chicago-ban lesz.
Van akinek megvalósulnak az álmai, és van akit legyőz a saját maga által gerjesztett, alaptalan félelme. az oktató feladata, hogy feltárja, mi okozza a félelmet és megnyugtató, érthető magyarázattal eloszlassa azt. Tényleg nincs mitől félni, hihetetlen biztonságos sport, arról nem beszélve, hogy mindenkinek (!) egy életre szóló hatalmas szerelem.
Ilyet még nem láttam, de nem is nagyon szeretnék sokszor. Kitartás, hidd el hogy tök egszerű az összes feladat, és nagyon megéri! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése