Reggel kényelmesen lesétáltunk a fél órányira lévô Hotel Barracuda-ba, ahol elôzô nap is merültünk. Út közben bementünk egy picike búvárboltba, ahol Lee-t már ismerték, lámpát akartunk venni, de sajnos nem volt nekik, mivel a vámon áll minden hetek óta. Ez Mexikó. Minden ráér, nyugodtság van. Sok árut rendeltek, hiszen most jön a fôszezon, december végén és januárban állítólag rengeteg búvár jön majd a szigetre. Végül csak én vásároltam, egy hatalmas hálós hátizsákot vettem, amibe a teljes felszerelés belefér, és viszonylag kényelmesen tudom cipelni a hátamon a két bázis között. Viszonylag, hiszen alapvetôen legalább 10-12 kg, de ha vizes, akkor ennél jóval nehezebb. Megérkeztünk a Barracuda-ba, ami -mivel ma nem volt itt egyetlen cruize ship (óceánjáró) sem- teljesen kihalt volt. Hei Ko ma tanulni akart, hozta a tankönyvét és -szar dolog- leült egy pálmafa árnyékába és olvasott, de nem merült. Eileen kérdezte, hogy emlékszem-e, mit mondott Mike, miért kell átmennünk a másik bázisra, a Hotel Cozumelbe, én úgy emlékeztem hogy csak a rescue könyveinkért. Úgy döntöttünk, hogy ezért nem megyünk át, itt merülünk. Felszereltünk és csináltunk egy 21 perces 9,4m-es merülést. Amint kijöttünk az óceánból, jött a mexikói alkalmazott, és mondta hogy Mike nagyon várja Lee-t a nitrox mérés miatt a másik bázison. Basszus. Ezt felejtettük el... :) (nitrox: oxigénnel dúsított sûrített levegô, jóval hosszabb merülést tesz lehetôvé, viszont külön vizsga kell hozzá, mert a magas oxigéntartalom miatt bizonyos mélységben akár végzetes kimenetelû oxigénmérgezés léphet fel, ezért ésszel - az amúgy egyszerû szabályokat betartva- kell vele merülni. A mérés során meghatározzuk a palackban lévô oxigén arányát, és ennek tudatában tervezzük a merülést. Ezt a vizsgát még otthon megszereztem a Diveworld búváriskolában és már merültem is nitroxxal Egyiptomban.) Tehát mennünk kell a másik bázisra. Gyorsan leszereltünk, be a vizes és nehéz cucc a zsír új hátizsákba, és ahogy voltunk, búvárruhában átsétáltunk.
A mérés gyakorlat nem tartott tovább 3 percnél. Kicsit meglepôdtem azon, hogy Lee nem tudta, mennyi oxigén van normál esetben a levegôben (21%), pedig ez az egyik alapja a búvár-ismereteknek.
Merültünk itt is kettôt, hasonlóan a másik helyhez, itt sincs semmi látnivaló, csak lézengenek a halak, korál, vagy gorgonzola még csak mutatóba sincs. Mindegy, lenyomtuk a napi 3-at, gyûlnek a kötelezô számok, ez a lényeg. (6,7m - 35min / 6,7m - 26min)
Még sohasem vezettem merülést, most viszont fogtam a tájolót, belôttem egy irányt, és megindultunk a "blue" (nagy kékség, azaz a mélytenger) felé. Hiába mentünk, teljesen lapos a fenék, nem mélyül, csak úszóedzésnek volt jó. Nagyon enyhe áramlat volt, ezt a visszaútnál bekalkuláltam az irányunkba, és -tádáám- a merülés végén pontosan arra a pontra érkeztünk vissza, ahonnan elindultunk.
Nap végén megegyeztünk abban, hogy hazafelé útba ejtünk egy kocsmát és magunkhoz veszünk egy frozen margaritát, (jégkása némi alkohollal), és valahol eszünk egy halas taco-t. (Halra és tengeri kütyükre vágyom, de eddig nem találtam olcsó helyet, a helyiek ezek szerint nem igénylik, a parton a túristaetetôkben pedig ugyan van minden, de a snecitôl a homárig minden baromi drága.) Nem szándékozom kétszer ugyanabba az étterembe beülni, hiszen több száz van belôle ezen a négy négyzetkilométeren, ezért kipróbáltunk egy új helyet. Wow! Ez volt az eddigi legjobb kaja amit ettem itt, bitang jól tolják ezek a kis sütödék, különösen ez. Taknyunk-nyálunk egybefolyt, annyi csípôs szószt tettünk rá, de tényleg iszonyú jó volt.
Holnap újabb három merülés vár ránk a sittkupac tetején.
(ha ez a poszt felkerül végre, az azt jelenti, hogy egy 9 órája tartó küzdelem ért véget az internettel, valami nem stimmel két napja, alig-alig van net a házban.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése