2012. december 21., péntek

Az elsô 10 dollár története

Elkezdtük a Divemaster kurzus elméleti és gyakorlati foglalkozásait. Az úszásfelmérôk mellett mindenféle olyan feladatokban kell részt venni illetve segíteni, amelyek egyébként egy divemaster munkájának a részét képezik. Nekem már megvolt a "dive scene setup", vagyis amikor elô kell készíteni a feltételeket egy csoport merüléséhez, ez kb. annyiból állt, hogy a hajón elrendeztük a vendégek cuccait, volt fent üdítô, snack, tartalék felszerelés, elsôsegélycsomag és oxigén. Nem én csináltam, csak láttam hogy ott van minden. A teljesítésigazolás bemondásra ment, -mondtam hogy ott voltam-, úgyhogy megkaptam az aláírást.
A tegnapi feladat: segítségnyújtás egy -akármilyen- oktatásban. A Cozumel Hotelben megjelentem a megadott reggeli idôpontban, ahol egyszerre 4, 1 on 1 (azaz egyszemélyes) oktatás is kezdôdött. Az egyiknél Hei Ko segédkezett, én pedig megkérdeztem a head intructort, Jose-t, hogy én kivel legyek. Mivel neki egy 3 fôs amerikai család jutott, azt kérte, hogy maradjak vele. Papa 60 körül, anya egy jó erôs negyvenes MILF, plusz a húsz év körüli szôke lányuk nagy kék szemekkel, és az anyjától örökölt tüdôvel. Tipikus amerikai család, mint a filmekben.
Soha nem próbálták a búvárkodást, de mivel két hétre jöttek nyaralni, és a vacsoránál hallották valakitôl, hogy voltak merülni, ahol teknôst, ráját, barrakudát láttak, kedvet kaptak. Állítólag tegnap egy órán keresztül bámulták az oktatásokat a védett vízben a partról, ez után jelentkeztek. A gyorstalpaló, kb. 2 órás program fejenként 65 dollárba kerül, plusz kb. 15 dollárért kell hozzá felszerelést is bérelni. A cucc mellé kifizették a helyi származású vezetô oktatót, aki kb. 2 percben tartott egy rövid eligazítást nekik, majd beküldött engem a védett vízbe, ahová utánam küldte ôket egyesével, a felszerelést pedig nekem kellett rájuk adnom a vízben. Az intró lényege, hogy a búvárfelszerelést rájuk adjuk, elkezdenek lélegezni a felszínen a reduktorból, majd a kb. mellig érô vízben ledugják a fejüket a víz alá és ugyanúgy lélegeznek tovább mint addig. Aki itt nem szarja össze magát, annak ez hatalmas élmény, és elkezdhet máris körbeúszkálni a kb. 6x6 méteres kacsaúsztatóban. Egyedül voltam velük, nekem kellett segítenem, José a partról figyelt.
Apuka volt az elsô. Férfit ennyire még nem láttam fosni. Szó szerint kocogtak a fogai a remegéstôl, kidülledt szemekkel, halálra rémült tekintettel bámult rám a maszkból, mint aki a világvége elôtti utolsó pillanatban még végigfuttatja az életét a vinyóról. Nagy nehezen, remegve elôre hajtotta a fejét, bedugta az arcát, és vártam. Vette a levegôket, nem jött fel kb. 8 másodpercig. Na! Rájött, hogy mégsem fullad meg. Felfektettem a víz tetejére, hogy ússzon is picit, ne csak bambuljon. Biztosan megvan az a kép, amikor az úszni tanuló gyerekek iszonyatosan nagy rúgásokkal, 5 méter magasra fröcskölve akarnak elôször elôre haladni. Add hozzá, hogy egy icipici medencében, egy halálra rémült ötven-hatvan éves férfi, uszonnyal, full búvárszerkóban csinálja ugyanezt. Kézzel lábbal csapkodta a vízet. Szerintem még életében nem látott a TV-ben búvárokat. :) Majdnem elröhögtem magam. Utána kellett mennem, és leállítani, mert fejjel egyenesen a szikla felé száguldott, centikkel elôtte kaptam el. Zihált, alig kapott levegôt, kimerült 3 méter alatt. Mondom neki, hé ember, ez nem úszóverseny, elég ha lebegsz, csak tartsd nyitva közben a szemed. Egy ideig próbálkozott, majd elkezdett lehajtott fejjel szép lassan kôrözni, számolgatta a halakat, megértette a feladatot, úgyhogy következett az anya.
Az erôs smink megcsurgott, pedig még be sem jött a vízbe. Sírt. Nabazdmeg. Ráadásul az alsó ajka vérzett, nem tudom hogy kiharapta-e vagy mi történt, de ezt a kettôt még add hozzá az apa viselkedéséhez. Nem gyôztem mosolyogni és nyugtatgatni, hogy easy, relax, lélegezz lassan és nyugodtan. Küzdelem volt, komoly pszichológiai munka. Semmi sem kötelezô, ki lehet szállni bármikor, de éreztem, hogy meg akarja csinálni, nem fogja feladni, csak le kell gyôznie saját magát. Kb. 3 perces "nem merem, nem merem, oh my god, nem merem, én ezt nem, jaj, jajjaj, jujjuj, nem, nem, nem" hiszti után merte csak ledugni a fejét a vízbe. Lent is maradt. Klassz. Megkönnyebbülés volt, halleluja, tapsvihar, tessék szépen körözgetni apa után és nézegetni a halacskákat.
Jött a lány. Felvette egyedül a mellényt, maszkot, reduktor a szájba, fej a víz alatt és már úszott is. Bang! :) Megy ez! :) Fél perc múlva visítva jön fel a vízbôl, hogy anya, láttad azokat a cuki kis halacskákat, jaj az egyik hozzámért, annyira aranyos, ez mennyirekurvajó... Na. Tiszta a kép. A kiscsaj ki akarta próbálni a búvárkodást, és mivel még valószínûleg nem önálló, befûzte apáékat is, hogy jöjjenek vele. Miután mindhárman úszkáltak picit, jött a választási lehetôség, szeretnének-e tovâbb haladni a hivatalos PADI Discover Scuba Diving (fedezd fel a búvárkodást) programra, vagy elég volt ennyi horror és megállnak a 100 forintos kérdésnél. Anya szanaszét folyt sminkkel ránézett a lányára: "Do you want it honey?" Naná hogy akarta.
Ki a partra, jön a papírmunka a folytatás elôtt. Egészségügyi nyilatkozat, felelôsségvállalási nyilatkozat, kockázatvállalási nyilatkozat, egy 15 perces elméleti képzés, 6 kérdéses teszt és vissza a vízbe. (...és itt döntöttem el végleg, hogy oktatni akarok, amit a head instructor elôadott, az egy érthetetlen zavaros katyvasz volt, szerintem csak összezavarta szerencsétleneket a nulla átadott infóval. Nem elôször érzem azt, hogy sokkal jobban tudnám ezt csinálni, talán újra hasznát veszem még a gimis emelt szintû fizika tagozatnak, az oktatókkal ellentétben én legalább értem is azt, amit tanítanak...)
Elvileg itt, a DSD-ben már kiköpött reduktor visszatétele, egymás lélegeztetése oktopuszról és részleges maszkürítés lenne a feladat, de az oktató inkább csak a fundive mellett döntött. Picit csalódott volt a család, amikor megtudták, hogy ez bizony még édeskevés ahhoz hogy hajóról merülhessenek, az egy 3 napos, 500 dolláros OWD (Open Water Diver) képzést igényel. Ennyit a teknôsökrôl.
A nyílt vízben leereszkedtünk kb. 2 méterre a fenékre, anya mint a torpedó, rongyolt is azonnal a felszínre, hogy nem hall semmit, és a nyomás feszíti a fülét, ô feladja. Apa közben -látva anyát- szintén bepánikolt, feljött a felszínre, ahol a hullámok felkenték ôt az elsô sziklára. Odakuporgott, és ott is maradt, görnyedt háttal úgy feszített, mint pók a lucernásban, közben zihálva, kigúvadt szemmel nézett lefelé maga elé a vízbe. Game over. A lány viszont profi volt, úgyhogy a szülôket kiraktuk száradni, a kiscsajt pedig elvittük merülni a kb. 5 méteres vízbe. Úgy mozgott odalent önállóan, mint egy gyakorlott búvár. Az oktató mutogatta neki a halakat, ezt-azt, látszott rajta hogy imádta, amikor rám nézett, a maszkban mosolygott a szeme. Sôt, gyakorlás nélkül, elsôre csinált egy maszkürítést, mivel víz ment a maszkjába. Megoldotta! Megtapsoltam, elröhögte magát. Imádta, és én is imádtam, pont ezért választottam ezt a szakmát, hogy megmutassuk minél több embernek ezt a hihetetlen csodát. Az elsô ember jelentem megvan. :) Annyira lelkes volt, hogy rádumálta az anyját, hogy próbálja meg újra és jöjjön le ô is. Belement. José kézen fogva kísérte végig, így kb. 10 percet merült ô is, míg én a lány mellett maradtam. Amikor feljöttünk, hihetetlen széles vigyor mindkettôjük arcán, és perceken át ment a thank you, thank you, thank you José, thank you Peter... :))) Boldog voltam én is.
Kimentünk a partra, leszereltük a cuccaikat, elmostam mindent friss édesvízben. A lánytól úgy köszöntem el, hogy keep diving! Azt hiszem megtalálta élete nagy szerelmét és a saját sportját, baromi jó érzés van bennem azóta is. Az anya odajött hozzám, és széles mosollyal 10 amerikai dollárt nyomott a kezembe. Nem tudom mikor örültem ennyire utoljára pénznek. :) Ez az elsô összeg, amit búvárkodással kerestem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése