Ma a sokadik, utolsó elôtti vizsgánkat csináltuk a rescue diver (mentôbúvár) képzésen. Eddig sikerrel teljesítettem az elméleti vizsgát, az egyes feladatok gyakorlati vizsgáit, megtanultuk kezelni mind a parton, hajón, vízfelszínen, mind a víz alatt a fáradt, a pánikba esett, a fuldokló, az eszméletlen és a halott búvárokat, ki tudjuk hozni ôket lentrôl, fentrôl, messzirôl, létrán, hajóra, partra, tudjuk hogyan kell lélegeztetni, újraéleszteni és elsôsegélyben részesíteni ôket.
A mai vizsga szituációs gyakorlat volt, ennek az a lényege, hogy kimegyünk egy hétköznapi merülésre, és a váratlan helyzetekre azonnal kell reagálni, akárcsak a valós életben vészhelyzet esetén. Ketten vizsgáztunk Lee-vel, és két "áldozat" jött velünk plusz Mike, aki figyelt és osztályzott, illetve vezette a merülést.
Az elején minden jól ment, elindultunk, lemerültünk, út közben hol az egyik, hol a másik áldozat kezdett el fulladni, pánikolni, mi pedig kezeltünk mindent ahogy megtanultuk.
Velünk jött Stephanie, vagyis Steph, a francia csaj aki 2 napja érkezett, ez volt az elsô itteni merülése. Hosszú ideje, legalább 35 perce úsztunk már kifelé, áramlattal szemben a fal felé, amikor Mike intett, hogy lemerülünk a fal mellé, gondolom meg akarta mutatni Stephnek a zátony szélén lévô gazdagabb élôvilágot. Ránéztem a nyomásmérômre, 14 méteren voltunk és a levegôm felét már elfogyasztottam. Már vissza kellett volna fordulnunk, hiszen ha abban a pillanatban indulunk el visszafelé, a parton pont nulla levegônk lesz, ami ellent mond minden szabálynak, mindig úgy kell tervezni a merülést, hogy a végén 10-20% levegô még maradjon, just in case. Mike azt mondta tehát, hogy lemerülünk a fal mellé. Nagyobb mélységen az ember sokkal gyorsabban fogyaszt, ôrültségnek tûnt lemenni, de gondoltam ez is vizsgafeladat és Mike 40 éves tapasztalattal pontosan tudja mit csinál. Az egész csapat lemerült 30-33 méterre. Én megálltam 28-on, hogy spóroljak a levegôvel, ott vártam a többieket, hogy jöjjenek feljebb. Az áramlat lefelé és oldalra egyszerre szívott minket.
Két perc driftelés után végre mindenki visszajött, persze hogy az én Buddy-m, Steph maradt utolsónak. Visszaúsztunk a zátony peremére 22 méterre, ránéztem a nyomásmérômre és már csak 25% levegôm maradt. Ennyit számít a mélység, 3-4 perc alatt elszívtam a palack negyedét. Ahogy felértünk, nagyon erôs áramlattal kellett szembe úszni, ezen a részen valahogy megfordult az iránya, szóltam gyorsan Stephnek hogy maradjon szorosan mellettem. Ekkor már teljesen világos volt, hogy ez a levegô nem lesz elég semmire, 22 méteren vagyunk, a part közel fél palacknyi távolságra van áramlat nélkül is. Ha a fenéken maradok és hozzátapadok a talajhoz, csökken az áramlat ereje, viszont mélyen vagyok és ezért fogyasztok sok levegôt. Ha feljebb jövök, az áramlat elsodor a fenébe, egyre távolabb a parttól, hiába úszok, és ha sok energiát igényel az úszás, szintén pikk-pakk leszívom a palackot. Dönteni kellene, de hamar rájöttem, hogy nincs mirôl. A csapat eleje, Mike, Hei Ko és Lee elhúztak tôlünk amíg vártam a buddy-mra, ketten maradtunk. 22 méteren vagyunk, erôs áramlattal szemben úszunk, nekem pedig a nyomásmérô szerint nullára ürült a palackom, kifeküdt a mutató. Annyit hagytam benne, hogy a felszínen fel tudjam fújni még a mellényem, hogy a felszínen tartson mint egy mentômellény, vagy ha Stephnek is elfogyna felfelé menet, tudjak, tudjunk még párat szívni belôle. Jeleztem neki, hogy teljesen elfogyott a levegôm, azonnal átadta az oktopuszát, (tartalék levegôforrás), innentôl mindketten az ô palackját szívtuk, ami kb. 20%-on volt ekkor. Összekapaszkodtunk, és szép lassan elkezdtünk emelkedni. 5 méteren megálltunk és megtartottuk a kötelezô 3 perces biztonsági megállót, aminek a végére Steph palackját is nullára szívtuk. Feljöttünk a felszínre a nyílt tengeren.
Körülnéztünk, nem volt vidám a helyzet. Alaposan elsodródtunk oldalirányba, a parttól pedig kb. 250 méterre voltunk. Úsznunk kell. Persze sikerült a haditengerészet itt állomásozó cirkálójától 30 méterre feljönnünk, mondanom sem kell, hogy onnantól kezdve két felfegyverzett katona bámulta minden mozdulatunkat távcsövön keresztül, golyóálló fedezékbôl mindaddíg, amíg partközelbe nem értünk. Ez kb. fél órás úszást jelentett, Steph közben annyira elfáradt, hogy a végén a palackjánál fogva vontattam ôt.
Amikor partot értünk, kiderült hogy Lee, a másik vizsgázó és Hei Ko ugyanígy jártak a parttól 50 méterre. A vizsga felét nem tudtuk tehát befejezni, ezért holnap újra csináljuk.
Nekünk kellett volna megmenteni "játékból" a többieket, de a végén nekik kellett éles helyzetben kimenteni bennünket. Két dolgot megtanultam: soha ne bízz senkiben odalent, még a világ egyik legtapasztaltabb búvárjában sem. Mike iszonyú ideges volt amíg partot nem értünk. Nem mondta, de érezhetô volt, hogy tisztában volt vele, hogy elcseszte. Veszélybe sodorta a tanítványait. Oké, ki vagyunk képezve az ilyen helyzetek kezelésére, bárkinek rutinból meg kell tudni oldani az ilyet már alapfokon is, de hát na... Ez vizsga volt. Vagy lett volna. Egy másik történet. Tehát. Ha úgy látod, vagy csak érzed, hogy bármi gond lehet, cselekedj saját belátásod szerint, kapd el a buddy-d és gyertek fel! Ez benne van a rescue tankönyvben. A másik, és ez igazán megnyugtató: a saját bôrömön tapasztaltam meg hogy milyen érzés levegô nélkül maradni, és hogy amit megtanultunk, az valóban mûködik. A búvárkodás tényleg biztonságos, ha betartod a szabályokat és alkalmazod a tanultakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése