Felszálltam a hajóra, elkezdtek érkezni a vendégek, egytôl-egyig amerikaiak. Nem hazudok ha azt mondom, hogy nekem egyedül több saját fogam van a számban, mint ennek a nyolc-tíz embernek összesen. Ránézésre mindannyian 70 körül, vagy afelett jártak, de basszus ezek nem viccelnek, lejönnek ide Mexikóba és merülnek! Ez az a típus, aki járni nem tud már, de felveszi a pink sztreccs fitness felsôt és a cicanacit az UV zölt fejpánttal, teleaggatja magát pulzusmérôvel és egy gombos gps-es vészjeladóval, majd kiáll Miamiban az országút szélére, és próbál futást imitálni miközben az elhaladó óvodáscsoportok rendre megelôzik ôt. Kemény sportemberek, komolyan veszik magukat. Otthon ilyet nemigen látni sajnos.
Az elsô dolgom az volt, hogy szemügyre vegyem a felszereléseiket: megnyugtató volt, hogy többnyire agyonhasznált cuccokkal érkeztek, ez azt jelenti, hogy nem ma kezdték. Sôt, egyesek megjátszósra (vagy szenilisre?) vették a figurát, jegyzettömböket aggattak a karjukra, és folyamatosan írtak valamit, mindig csak egy-egy szót. Nem értem ennek mi értelme, szerintem olyanokat írhattak fel, hogy lemerültünk, teknôst láttam, feljöttünk. A vendégek jelentôs része a hajóút kezdetén azonnal, lábujjtól a feje búbjáig beöltözött a fekete drysuit-ba (neoprén búvárruha), leült, felcsatolta magára a palackot, ami a harminc fokos tûzô napon meglehetôsen hülye ötlet volt, hiszen még vagy fél órás hajóút várt ránk a merülôhelyig. Éppen hogy a maszk és a csutora nem volt rajtuk, amúgy ugrásra készen zötykölôdtek mint a desszantosok bevetés elôtt egy háborús filmben. Mindegy, nem szólhatunk rájuk semmiért, így a bajszom alatt vigyorogva vártam arra, hogy melyikük szédül le elsônek a padról hôguta miatt. Kibírták, egy szavuk sem volt - viszont emiatt a DM a lehetô legrövidebb úton vízbe küldte ôket, így a briefing (normál esetben min. 10 perces eligazítás) kimerült abban a fél mondatban, hogy 25 méterre merülünk és 50 perc múlva mindenki legyen a felszínen, bumm, let's go, csáó! Ezzel mire odanéztem a hajó végébe, már el is merült a komplett nyugdíjasklub a víz alatt, én az utolsó négy után mentem le, vigyázni a fenekükre. Ügyesek voltak, csak néhány korallt törtek le - ezért mondjuk konkrétan szívem szerint ordítani tudnék velük, de nyilván nem lehet. Ha lett volna briefing, ott el kellett volna mondani, hogy nem úszhatnak közelebb semmihez sem két méternél, hiszen ez egy nemzeti park, különben nagyon durván el lesznek fenekelve. (elnézve ôket biztosan akad köztük nem egy olyan, aki ennek hallatán hasasokat ugrana a korallba.)
A két merülés során láttunk tekiket, az egyik magába feledkezve két pofára zabálta a szivacsot, iszonyú jó fej volt, kár hogy nem tudtam még felvenni. Voltak hatalmas tüskésráják, jó 2,5 méteresek, és természetesen félméteres homárok, pici, nagy, színes, szürke, kerek, hosszúkás, szögletes és lyukas halak, (Gombóc Artúr mekkája), továbbá csigák, szalag alakú medúza ami ügyesen a pofámra akadt, továbbá egyéb herkentyûk, kütyük, bizbaszok, stb.
Természetesen a munkánk része a segítségen kívül az is, hogy csacsogjunk velük: mit csinált nyugdíj elôtt, (wow!) mi volt eddig a kedvenc merülôhelye, (wow!), merre járt (wow!), hová járatta egyetemre a gyerekeit (wow!), mennyiért vette ezt a kurvajó kis villogó helyzetjelzô izét -aminek egyébként semmi értelme nappali merülésnél, csak éjszaka használjuk, de mindegy-, stb. Imádnak magukról beszélni.
Az egyik fickóról kiderült, hogy a nagyszülei 1920-ban emigráltak Budapestrôl, az anyja már odakint született, és Deák volt a vezetékneve. Az asszony 4 gyereket szült aztán, (egyikük volt a beszélgetôtársam). Stephen az AT&T-nek dolgozott a világ minden táján, de szó szerint, hosszasan sorolta az öreg merre járt. (wow!) :)) Az anya, amikor az ötödik testvérükkel terhes volt, visszahajózott látogatóba Magyarországra. Soha többé nem hallottak róla, (akkoriban még telefon sem volt) valószínûleg a testvérükkel együtt meghalt út közben. (itt kivételesen nincs wow)
Karácsony után jön a búvár fôszezon Cozumel-en, csak a mi cégünkben napi 200 vendéget kell majd levinni merülni kb. 50 divemasternek. Lesz feladatunk bôven, csak férjünk fel mi, tanulók is a hajókra! :)
Bízom benne, hogy akkortájt azért majd a dolgozó, aktív korosztály is tiszteletét teszi errefelé "holiday" felirattal a zászlaján, viszont nincsenek olyan illúzióim, hogy esetleg diákok is erre vetôdnének (fél)napi 70 dollárért merülgetni. Bár ki tudja, a reményhal még él.
Holnap oktatók képzésén leszek valamiféle áldozat vagy mi, úgyhogy remélem kiment a hullámokból és lélegeztetni fog egy sellô, egy fél sellô vagy egy félcsinos csaj, ugyanis évek óta erre várok. Az egyetlen probléma, hogy tudtommal csak pasik vannak a mostani tanfolyamon. Isten nem ver bottal. :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése