2012. december 4., kedd

Mike

Mike a Course Director-unk. Ez a létezô legmagasabb szint a búvár-társadalom szamárlétráján. Mike ma lett 54. Már elmosogattunk a kínai vacsi után és éppen aludni készültem, amikor beállított a 24 éves vietnami felesége (Mike szerint a harmadik lánya, hiszen két lánya is van akik idôsebbek nála) egy bazi nagy bukósisakban, (szerintem nincs 40 kg a csaj, elképesztôen vékony...) és letett elénk egy dinnyét, egy ananászt, 3 hatalmas almát és két akkora fehér retket, mint egy nôi kézilabda. Azt mondta csináljunk belôle gyümölcssalátát, negyed óra múlva hozza Mike-ot és birthday party lesz. Lett is. Énekeltünk neki, nagyon kedves kis spontán összejövetel kerekedett hirtelen, hozták a két éves kislányukat, cuki volt.
Mike gyerekkora óta merül, pedig akkoriban még nem is voltak megfelelô felszerelések hozzá. Személyes szerencsém, hogy Magyarországon, Baján élt és egy ideig magyar felesége volt, (gondolom) ezért mondhatni gondolkodás nélkül fogadták el a pályázatomat. Kikötötte, hogy az én tandíjam a pénzen felül egy üveg pálinkát és egy üveg tokajit is magába foglal, így hát hoztam neki egy díszdobozos meggypálinkát kis üveg adagoló-kiöntôvel és pálinkáspohárral. Amikor megkapta, ködös lett a szeme, láttam rajta hogy elérzékenyült, aztán kurjongatott örömében. Azt mondta, hogy a snorkel-tesztem alkalmával (záróvizsga utáni beavató szertartás) együtt isszuk majd meg.
Mike Divemasterként (aminek most én is tanulok) 10 évet dolgozott mindenfelé a világban, Honduras, Thaiföld, Hawaii, Ausztrália, stb., majd oktató lett, és végül itt telepedett le, ahol az elsô munkahelye volt. Nagyon kedves és jólelkû, vidám ember, mindenkinek rengeteget segít és mindenki borzalmasan tiszteli ôt. Az élete a búvárkodás és az oktatás. Az imént elnézést kért tôlem, hogy még nem volt lehetôségünk együtt merülni, de két-három napon belül sort kerítünk rá, megnéz a víz alatt, és ha nem vagyok kifejezetten béna, onnantól kezdve mehetek hajóra is önállóan dolgozni, merülni. A szép helyek hajóval érhetôek el, ezért már nagyon várom.
Addig is holnap hozni fogja a mentôbúvár tananyagot, és kezdôdhet a következoô kör. Lee-vel ketten veszünk részt ebben a kurzusban, és Hei Ko lesz az áldozat, rajta kell majd gyakorolnunk. Hei Ko nincs 50 kg, nôi búvárruha kell neki annyira vékony, úgyhogy örülök, nem fogunk megszakadni a mentésében, mozgatásában. Reggel megyünk és merülünk, délután pedig csoportos búvárbolt látogatás lesz, hiányzó apróságok beszerzése. (lélegeztetô maszk, táblázat, jelzô duda vagy shaker, egy táska a felszerelés cipeléséhez a két búvárbázis között, és egy lámpa (ez fájni fog), mert sok éjszakait is kell majd merülnünk, meg egyébként is.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése