2013. január 14., hétfő

A kulisszák mögött

Azzal, hogy a hajós merülések vonatkozásában új partnert választott Mike, alaposan megváltozott a eddigi rendszer. Ez engem, mint végzett divemastert már nem nagyon érint, nem hiszem hogy a jövôben túl sok hajós merülésen vehetnék részt, hiszen Mike minden alkalomért fizet a hajóval is rendelkezô cégeknek. Az oktatásnak vége, az oktatóihoz pedig már csak parti merülések kellenek majd. No more fundives. :(
A divemasterek egyik feladata, hogy elôkészítsék a terepet a búvárok, azaz a vendégek számára, vagyis a bérelt felszereléseket, üdítôt, gyümölcsöt, kekszet, tartalék ezt-azt eljuttassák a hajóra, majd a vendégek távozásával mindent visszavigyenek vagy vitessenek a helyére.
Emiatt volt szerencsénk bejutni abba a kikötôbe, ahol a több mint 100 helyi dive shop tartja, szervizeli és tölti a hajóit. Itt bandáznak és reggeliznek a marinero-k és a capitano-k. Ide jönnek hajnali fél 6 körül, és az amúgy 20 perces palack rakodási feladatot képesek két órán át húzni, igazi mexikói ráérôs tempóban. Igazi klub ez, mindenki ismer mindenkit, folyamatosan pacsiznak, kurjongatnak, ugratják egymást és közben szakadnak a röhögéstôl. A látszólagos szegénység ellenére boldognak tûnik mindenki.
A hajós szakik egy olyan cuki kis büfében töltik szabad perceiket, amit szerintem a legtöbb jó érzésû európai nem is nézne annak (mi sem vettük észre, hogy ez az).
Már megszoktam, hogy a higiénia látszólag problémás errefelé, így minden elôítélet nélkül beültünk reggelizni, de ha elsôre látom ezt a helyet, felvezetô élmények nélkül, tuti, hogy inkább éhen halok. A földön lévô szatyorból és nylonzacsikból, újságpapírból kihalászott, hûtés nélkül tárolt hozzávalók, koszos hûtôládából elôvarázsolt Coca-Cola, mindent kézzel aprítanak és tesznek bele a tacos-ba, kézmosás nuku... De eddig még soha semmi bajom nem volt, és másoknak sem.
A reggeli után felpakoltuk a hajót, átmentünk az egyik szálloda mólójára felvenni a vendégeket, és nekivágtunk a korallzátonyoknak.
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése